A Felső-Tisza vidék épített és szellemi örökségének tárháza

Felavatták a Salánki Tájházat - Megtapasztalt múlt, élő emlékezet

Kárpátalján vajon melyik község kötődik a legtöbb szállal a Rákóczi-szabadságharchoz? Vidékünkön ugyan melyik település bír a hordókészítés legnemesebb hagyományaival? Tessék megmondani, hol lehetett egészen a közelmúltig a legnagyobb eséllyel archaikus imákat, élőszavas meséket gyűjteni? A fentiekben felvetett költői kérdésekre egyetlen válasz adható: ez a hely a kuruc hagyományaira méltán büszke ugocsai település, Salánk. Ahol az elmúlt hétvégén tájházat avattak.

Magyarország-Románia-Szlovákia-Ukrajna határon átnyúló együttműködési EU-s projekt (HUSKROUA) keretében  sikerült egy takaros, elől tornácos házat megvásárolni, majd azt a helyi közösség összefogásával felújítani, és a felajánlott tárgyak tucatjaival méltóképpen berendezni. Mint az avatóünnepségen megtudtuk, a nemzetközi pályázatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az infrastruktúra fejlesztéséhez, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) a turisztikai szakmai rész kivitelezéséhez járult hozzá tevőlegesen. A lényeg: olyan objektumot álmodtak és valósítottak meg, amelyik a kárpátaljai néphagyományok élő interaktív közvetítője, ahol a bodnár mesterség hagyományos szerszámaival, a hordókészítés folyamatával való ismerkedés mellett az ide látogatók betekinthetnek a szövés rejtelmeibe, és a tájházban szervezett kézműves foglalkozások keretében natúr alapanyagok felhasználásával népi ihletésű ajándéktárgyakat készíthetnek, illetve különböző népi játékokat ismerhetnek meg.

A most megvalósuló nemzetközi pályázatnak köszönhetően a KMTT a KMKSZ-szel négy kárpátaljai tájházat von be nagyszabású projektjébe, tájékoztatta a jelenlévőket az ünnepélyes megnyitón Mester András, a KMTT elnöke. A Viski Tájházban kovácsműhelyt és lenfeldolgozó pavilont alakítottunk ki, Tiszacsomán a Jurtamúzeum segítségével a honfoglaló magyarok életébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők, illetve a lótenyésztéssel és a lovászhagyományokkal ismerkedhetnek, a hamarosan átadásra kerülő Nagymuzsalyi Tájházban természetszerűen a szőlőtermesztés és -feldolgozás, valamint a borkészítés áll majd a középpontban, Salánkon pedig a bodnármesterség fortélyait tanulmányozhatjuk, illetve a helyi Rákóczi-kultusz kialakulását és annak tovább élését követhetjük nyomon. Nem titkolt célunk, mondta az elnök, hogy mind a négy helyszínen – a helybéliek és a környékbeli falvakban élők identitásának a megőrzése és a hagyományok ápolása mellett – a tájházban kialakított boltokban helyi natúr termékek kerüljenek értékesítésre. Hogy ezzel némi plusz jövedelemhez jussanak e portékák előállítói.

Fontosak az ilyen jellegű közösségi terek, amelyek kialakításában, a helyiségek felújításában, a tárgyak összegyűjtésében a település lakói aktívan kivettek a részüket, hangsúlyozta Csizmadia Alexandra, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának külgazdasági attaséja.

Salánk közel 700 éves múlttal rendelkező település. Ennek során az itt lakók sok nehéz és számos dicső korszakot éltek át – kezdte ünnepi beszédét Barta József, a KMKSZ alelnöke. Elegendő, ha csak azt említjük meg, hogy 1711 februárjában a nagyságos fejedelem itt tartotta meg az utolsó országgyűlését. A most felavatásra kerülő Salánki Tájház segít betekinteni a múltba, és reményt ad a jövőt illetően. Hisz megismerhetjük, hogy eleink, akik bátran szembenéztek a nehézségekkel, a mögöttünk hagyott évtizedek során milyen értékeket hoztak létre. A tájház berendezésekor újból bizonyítást nyert, hogy milyen összetartó, a múltjára büszke közösség a miénk, fogalmazott a falu szülötte.

„Régi álmunk vált ma valóra” – így kezdődik az a levél, amelyet Kész Barnabás, a tájház megálmodója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára írt az ünneplőknek. „Ne feledjük, hogy a salánkiak nem csupán a Rákóczi nevével fémjelzett szabadságharc során vitézkedtek, de alaposan kivették részüket az 1848/49-es szabadságküzdelmekből is. Ezután férfiaink megjárták az első és a második világháború poklát, a falu népe elszenvedte a csehszlovák korszak és a szovjet diktatúra évtizedeit is”. 

Mindez tükröződik azokon az emberi sorsokon, amelyeket fényképek százai őriznek. Ezeket a falu közössége ajánlotta fel a tájház számára. Ezt már a feleség, Kész Margit néprajzkutató tette hozzá. Aki felhívta a figyelmet arra, hogy a fényképek által bemutatott életutak teszik személyessé, hozzák közelebb az érdeklődőkhöz az elmúlt évtizedek történelmét. 

A Salánki Tájház nem csupán az itt berendezett és gazdagon felszerelt bodnárműhely miatt különleges. A ház első, úgynevezett tisztaszobáját ugyanis a közelmúlt, a mögöttünk hagyott huszadik század hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveinek jellegzetes tárgyaival rendezték be. A konyha és a kamra ennél valamivel korábbi időszakot idéz, azt a kort, amikor a faluhelyen élők szinte teljes önellátásra rendezkedtek be. A helyi boltban són, gyufán és petróleumon mást nem nagyon vásároltak. A harmadik helyiség pedig a nagyságos fejedelem vadászkastélyának egyik szobáját rekonstruálja. Emellett ebben a tágas térben tartják majd a kézműves foglalkozásokat.

Józan Lajos nyugalmazott református lelkész, helytörténész felelevenítette szülőfaluja utóbbi kétszázötven évének jeles eseményeit. 

A hivatalos megnyitót Molnár Szintia és a helyi asszonykórus fellépése zárta. A nagyszámú vendégsereg ezután a hagyományos salánki ételek közül megkóstolhatta az ecetes bábabélesve’ levest, mely házi kolbász, rizs, rántotta és a habarás felhasználásával készült. De a finomságok között megtalálható volt egy másik helyi különlegesség, a labdacsőröge is. 

Kovács Elemér